Dr. Szegedi Levente

Fogszabályozó szakorvos, egyetemi oktató

Bemutatkozás

Tanulmányaimat 2011-ben kezdtem a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karán, ahol 2016-ban summa cum laude minősítéssel szereztem meg a diplomám. A fogszabályozás már 16 éves korom óta érdekel, ekkor kaptam én is rögzített fogszabályozó készüléket. Egyetemi éveim során lehetőségem nyílt a Klinikai Tehetséggondozó Program keretében mélyebb bepillantást nyerni a fogszabályozás rejtelmeibe, körülbelül ekkor döntöttem el, hogy a fogszabályozásnak szentelem az életem.

2016-ban a Semmelweis Egyetem Gyermekfogászati és Fogszabályozási Klinikáján kezdtem el fogszabályozó rezidens képzésem, majd 2019-ben kiváló eredménnyel szakvizsgáztam. 2019-2022-ig Dr. Csiki Pétertől leshettem el az önligírozó fogszabályozás rejtelmeit. 2019-től a Semmelweis Egyetem Gyermekfogászati és Fogszabályozási Klinika szakorvosaként dolgozom. Fő feladatom a páciensek ellátása mellett a Klinika munkafolyamatainak digitalizálása, fejlesztések és innováció, valamint a hallgató és rezidens kollégák oktatása. 2020-ig számos magánrendelőben megfordultam, míg végül Dr. Képes Dániel kollégám mellett találtam meg számításom. Mindketten a Lágymányosi utcai rendelőben igyekszünk szebb mosolyt varázsolni pacienseink arcára.

Hiszek abban, hogy a fogszabályozó kezelések titka az alapos diagnosztikában és kezelés tervezésben rejlik. A „slow dentistry”-t („lassú fogorvoslás”) képviselem, melynek lényege az átgondolt, nyugodt, magas minőségű eszközökkel történő precíz kezelés. Az általam végzett fogszabályozó kezelések alapja a lelkiismeretes munka és az őszinte kommunikáció. Számomra a fogszabályozás nem egy hivatás, hanem sokkal inkább hobbi, mely folyamatosan örömmel tölt el. Szeretem látni, ahogy páciensem hónapról-hónapra fokozatosan magabiztossá válnak, mernek mosolyogni, és megváltozik teljes megjelenésük.

Ha úgy érzi, hogy Ön is szeretne elindulni ezen az úton, várom sok szeretettel magánrendelésemen!

Konferenciák

Számomra nagyon fontos a folyamatos fejlődés, hiszen csak így tudom a legtökéletesebb mosolyt varázsolni pácienseim arcára. Rendszeresen veszek részt hazai és külföldi továbbképzéseken. Az utóbbi 3 évben több, mint 30 konferencián volt lehetőségem elismert, profi fogszabályozó szakorvosoktól tanulni.

Rendelő elhelyezkedése a Google térképén

Magánrendelésem

Sok szeretettel várom magánrendeléseim egyikén:

  • Képes Dental, 1111 Budapest, Lágymányosi u. 7.
    1. emelet 7-es kapucsengő
    Telefon: +36 30 454 6902

    Saját magánrendelésem elindításával számos rendelőben próbálkoztam, végül a XI. kerületi Képes Dental felelt meg magas elvárásaimnak. Családias, barátságos környezetben kezelhetem pácienseim naprakész eszközök-gépek segítségével. A rendelőben a több szakágat igénylő esetek ellátása sem okoz gondot. Korábbi Semmelweis Egyetemi munkatársammal, Dr. Képes Dániel fogszabályzó szakorvos kollégámmal közösen végzünk fogszabályzó kezeléseket a Képes Dentalben.​


Rólam mondták

Kérdése van?

Az alábbi űrlap segítségével is felveheti velem a kapcsolatot:

Copyright © 2020 Dr. Szegedi Levente | Minden jog fenntartva.