Dr. Szegedi Levente

Fogszabályozó szakorvos, egyetemi oktató

Bemutatkozás

Tanulmányaimat 2011-ben kezdtem a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karán, ahol 2016-ban summa cum laude minősítéssel végeztem. A fogszabályozás már 16 éves korom óta érdekel, ekkor kaptam én is rögzített fogszabályozó készüléket, bár ekkor még nem sejtettem, hogy később a kezelőszék másik oldalán fogok ülni.

Egyetemi éveim során lehetőségem nyílt a Klinikai Tehetségkutató Program keretében mélyebb bepillantást nyerni a fogszabályozás rejtelmeibe. Ekkor döntöttem el, hogy a fogszabályozásnak szentelem az életem.

Számomra ez nem csak hivatás, hanem egyben hobbi is, mely folyamatosan örömmel tölt el. Szeretem látni, ahogy páciensem hónapról-hónapra fokozatosan magabiztossá válnak, mernek mosolyogni, és megváltozik teljes megjelenésük.

Ha úgy érzed, te is szeretnél elindulni ezen az úton, várlak sok szeretettel magánrendeléseimen!

Konferenciák

Számomra nagyon fontos a folyamatos fejlődés, hiszen csak így tudom a legtökéletesebb mosolyt varázsolni pácienseim arcára. Rendszeresen veszek részt hazai és külföldi továbbképzéseken. Az utóbbi 3 évben több, mint 30 konferencián volt lehetőségem elismert, profi fogszabályozó szakorvosoktól tanulni.

Rendelő elhelyezkedése a Google térképén

Magánrendelésem

Sok szeretettel várom magánrendeléseim egyikén:

  • A XII. kerületben elhelyezkedő exkluzív rendelőben Dr. Csiki Péter szakmai vezetésével kezeljük pácienseinket. Dr. Csiki Péter jelenleg Európa egyik legelismertebb fogszabályzó szakorvosa, a Pitts21 önligírozó technika előadója, nemzetközi instruktora, hazánkban elsők között alkalmazta az Invisalign láthatatlan fogszabályzó rendszert. A Csiki fogszabályozás az ország egyik (ha nem a) legkorszerűbb fogszabályozási szakrendelője, ahol digitális mosolytervező szoftver, intraorális scanner, Invisalign láthatatlan fogszabályzó, valamint Pitts21 önligírozó fogszabályzó áll pácienseink rendelkezésére, és egy magas szaktudású, dinamikus, vidám csapat gondoskodik a zökkenőmentes fogszabályozó kezelésekről.

  • Saját magánrendelésem elindításával számos rendelőben próbálkoztam, végül a XI. kerületi Pallós Dent felelt meg magas elvárásaimnak. Családias, barátságos környezetben kezelhetem pácienseim naprakész eszközök-gépek segítségével. A rendelőben a több szakágat igénylő esetek ellátása sem okoz gondot. Korábbi Semmelweis Egyetemi munkatársammal, Dr. Képes Dániel fogszabályzó szakorvos kollégámmal közösen végzünk fogszabályzó kezeléseket a Pallós Dentben.​


Rólam mondták

Kérdése van?

Az alábbi űrlap segítségével is felveheti velem a kapcsolatot:

Copyright © 2020 Dr. Szegedi Levente | Minden jog fenntartva.